Grisa másfél évtizedik volt a szomszédom. Jóravaló, szelíd embernek ismerte mindenki. Származását tekintve csak félig volt magyar. Harkovi születésű apja századosként szolgálta a nagy szovjet hazát és a dicső Vörös Hadsereget, melyeket a második világháború után mégis faképnél hagyott. Bár sosem beszélt róla, döntésében vélhetően Grisa édesanyjának is szerepe volt. Tény, hogy mire beköszöntött a konszolidáció, Grisa is megszületett. A szovjet-magyar barátság jegyében fogant egyszem gyermeküket féltő és előrelátó szülei orvosnak szánták. Végül műbútorasztalos lett. Sokaknak okozott fejtörést a furcsa pálfordulás. Össze is hordtak hetet-havat, de biztosat senki sem tudott. Grisa sem beszélt róla, ahogyan aranykészítési ambícióiról is mélyen hallgatott. Egészen addig az emlékezetes napig.
Az okkult tudományok iránti vonzalmát állítólag egy alkimistákról szóló könyv alapozta meg. Grisa okos fiatalember volt, és idejekorán rájött, hogy fából még a bölcsek köve sem képes aranyat csinálni. Ezért hamarosan szakított a műbútorasztalossággal és a vonatkísérői pályára lépett.
A laikusok szerint ezzel a fáradsággal lehetett volna adóellenőr, mozigépész, harangöntő vagy állatidomár is. De Grisa nagyon is jól tudta, miért éppen a vonatok kísérgetését választotta. A gondjaira bízott szerelvények közül minden második vagy harmadik színesfémércet szállított. Aki valamicskét is konyít az ércekhez, tudja, hogy ezekben a kőzetekben a réz, cink, ón, ólom és egyéb színesfémek mellett mindig akad kevéske ezüst és arany is. Ha valaki képes különválasztani egymástól ezeket a fémeket, máris dúsgazdag lesz – okoskodott hősünk, s legott hozzá is fogott a módszeres ércgyűjtéshez.
Kezdetben csak egy-egy zacskónyit vitt haza a sejtelmesen csillogó kövekből. Később már táskával hordta. A kőzúzalékokat otthon gondosan szétválogatta, rendszerezte. Közben szerzett egy tekintélyes méretű hőálló agyagedényt is. Amikor a szükséges mennyiségű érc összegyűlt, az egészet az edénybe szórta és a gáztűzhelyre tette. A hevülő ércekből eleinte vékony füstcsík kígyózott fel. A csík idővel füstoszloppá terebélyesedett, és megtöltötte az egész konyhát. Szinte szétfeszítette. A kiutat kereső feketeség alattomosan bekúszott a szellőzőnyílásokba, onnan tovább, a szomszédos lakásokba. Negyedóra múlva az egész lépcsőház fuldokló köhögéstől volt hangos. Grisa figyelmét azonban kizárólag az agyagedény tartalma kötötte le. Már-már bekövetkezett a csoda, amikor váratlanul kivágódott a bejárati ajtó, és gázálarcos, fecskendős tűzoltók nyomultak a lakásba…
Grisáék konyhafala egy hét alatt megszáradt. A szomszédoké valamivel hamarabb. Mire a füstszag is eltűnt, Grisát is hazaengedték az elmeosztályról. Az aranykészítés lehetőségétől megfosztott fiatalember beletörődött sorsába, és levonta a szükséges következtetéseket. Felhagyott a vonatkíséréssel és áttért mezőgazdasági gépek tervezésére. Önjáró ekéjét és többi csodamasináját azonban még senkinek sem mutatta meg. Nem szeretné – árulta el bizalmasan –, ha az országban hemzsegő ipari kémek még szabadalmaztatásuk előtt ellopnák kincset érő találmányait.