Történt, hogy április utolsó napján, kilencvennyolc éves korában, Gyergyóditrón meghalt Csiby Antal. Világéletében becsületes, egyenes embernek ismerte mindenki, szállt is a lelke szépen felfelé, egészen a mennyország kapujáig, ahol maga Szent Péter fogadta – személyesen.
– Isten hozta, Antal bátyám! – köszöntötte illendőképp az egyház kulcsainak őrzésével megbízott apostol az érkezőt.
– Kétségtelen, hogy az Úr is sokban segített, hogy idejussak, de magam is hozzátettem egy jókora adaggal – válaszolta az idős székely. – De ha már ilyen szívélyesen fogadtál, kedves öcsémuram, azt is mond meg nékem, hogyan juthatok bé, ezen a kapun belülre?
– Misem egyszerűbb ennél, Antal bátyám – mosolygott a mennyország portása –, mindössze száz pont szükséges hozzá…
– Miféle száz pont? – hökkent meg a havasok idős fia.
– Hát végignézzük az életét, aztán pontozzuk a jócselekedeteid. Amint megvan a száz pont, menten megnyílik maga előtt a kapu, s máris indulhat befelé – magyarázta Szent Péter.
– No, lássuk csak – mondta Csiby Antal, azzal leült a kapu melletti padra.
– Először is: minden vasárnap, amikor a munka engedte, eljártam a szentmisékre. S ha mégsem került rá sor – az Úr is láthatta –, akkor se kocsmázással töltöttem az időt…
– Nagyon jó! Remek! Egy pont már meg is van! Látja, bátyám, nem is olyan nehéz ez – mosolygott Szent Péter.
– Gondolkodott tovább az öreg, a nagy erőlködésben még a verejték is kiütött a homlokán, aztán egyszer csak kivágta nagy büszkén: Jut eszembe, öcsém, úgy tíz esztendeje a gyerekeim elvittek volt Rómába, oszt még a sírodat is meglátogattam…
– Ez igen! Bizony, ezért is pont jár. Máris két pontja van – lelkendezett Szent Péter.
– Három gyerekem, nyolc unokám és három dédunokám van. Valamennyit istenfélő, vallásos emberré neveltem – folytatta a sorolást a ráncok barázdálta képű székely.
– Lám, megvan az újabb pont! Már nem is kell olyan sok… – bíztatta az öreget a mennyei kulcsár.
Ült Csiby Antal konok elszántsággal a padon, s gondolkodott keményen, de bárhogy is törte a fejét, az említett háromnál sehogyse jutott több jócselekedet az eszébe. Egy idő után aztán fel is adta, s megszólalt nagy keserűen:
– Tudod, Péter fiam, én ide a magam erejéből bizony soha bé nem jutok.
– Ez az, öreg! Ezért a kijelentéséért kereken kilencvenhét pont jár – örvendezett a halászból lett apostol. – S ezzel meg is van a száz pont!
S valóban. Abban a pillanatban kitárult a fényes kapu, és a gyergyóditrói Csiby Antal meghatódva lépett be a Mennyek Országába.
Mert teremtő Istenünk szemében, valamilyen rejtélyes oknál fogva, akármilyen jócselekedetnél többet érő az őszinte bűnbánat, saját gyarlóságunk, gyengeségünk és esendőségünk beismerése. Olyan tulajdonságok ezek, melyek birtokában bárki biztosra veheti, hogy halálát követően holmi pontszámlálások helyett szélesre tárt kapuval fogadják majd ott fent, az örökkévaló Isten szent birodalmában.