vissza a nyitólapra







A székelyek Eczelnek, a szászok Hetzeldorfnak nevezték. A Medgyestől alig tizenkét kilométerre, keletre meghúzódó, vegyes ajkú kisközségnek ma Atel a román neve. Alapításának pontos ideje nem ismert. Első lakói alighanem székelyek voltak, akik még a szászok betelepedése előtt távoztak.
Az erődtemplom: A falu közepét uraló, ismeretlen titulusú templom a szász erődtemplomok egyik legismertebb példája. Építését 1380-ban kezdték és az 1400-as évek második felében fejezték be. A munkálatoknak Mátyás király 1471-es évi privilégiuma adott lendületet. Feltehetően akkoriban bővítették ki mindkét oldalán keresztboltozatos középhajóját. Átalakított, a hajónál jóval magasabb szentélye, kereszthajója és sekrestyéje egyaránt hálóboltozatos. Oltára 1792-ben készült. A templom nyugati homlokzata előtt nagyméretű, arányaival inkább a szentélyhez igazodó négyzetes torony áll. A templomot körülölelő védőfalat 1460 körül emelhették, ezt néhány évvel később támpillérekkel megerősített újabb falgyűrűvel vették körül. A templomon 1802-ben, majd 1868-ban végeztek kisebb felújítási munkálatokat. Jelentősebb restaurálására 1967-ben került sor. Állapota azóta sokat romlott.
ecel01.jpg ecel02.jpg ecel03.jpg ecel04.jpg
vissza a nyitólapra