Feltehetően kevesen tudják, hogy számos Nobel-díjas tudósunk, élsportolónk mellett, a „bankszakma” egyik, vagy inkább legnagyobb egyénisége, az Európa-szerte közismert „mackós”, Gámpé István szintén magyar származású volt. A „Doktor”, ahogy a „szakmában” nevezték 1994-ben hunyt el a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn. A kifogástalan úriember látszatát keltő férfiú közel két évtizeden át, 1922-től 1940-ig „űzte az ipart”, s tartotta rettegésben a pénzembereket. Igazi nagymestere volt a „szakmának”, neve fogalomnak számított. Legalábbis a korabeli újságkivágások, körözőlevelek szerint. Nyugat-Európa szinte valamennyi országában körözték, detektívek százai szaglásztak utána – eredménytelenül. Gámpé István nemcsak a legbiztonságosabbnak hitt széfek kinyitásában volt művész, hanem az átváltozásban is. Tartózkodási helyét, külsejét naponta változtatta. A különböző színű parókák, álszakállak és -bajuszok éppúgy kelléktárához tartoztak, mint a sztetoszkóp és a legkülönfélébb hajtűk. A „Doktor” sosem fúrt vagy robbantott. Nem hordott hatalmas kulcsköteget, fúrógépet. A rá jellemző eleganciával előhúzott szivarzsebéből egyetlen hajtűt, néhány másodpercig szöszmötölt, s már nyitotta is ki a legbonyolultabb zárszerkezetű mackókat.
Amire nem volt képes a rendőrök hada, azt megtette a második világháború. A harmincas évek végére kialakult zűrzavaros állapotok meghátrálásra kényszerítették Gámpé Istvánt is. A második bécsi döntést követően megvásárolta a püspökfürdői István Szállót, attól kezdve szolid hoteltulajdonosként élt. A háború végére biztonságba helyezte felbecsülhetetlen vagyona jelentős részét, így nem érte meglepetésként az 1948-as államosítás sem. Mondhatni elébe ment az eseményeknek. Szállodája felét önként felajánlotta a nagyváradi Carmen, későbbi nevén: Solidaritatea cipőgyárnak, megmaradt részében pedig egy kis kaszinót és titkos nyilvánosházat működtetett. A Gámpé-szálló évtizedeken át a szekus és rendőrtisztek, pártfunkcionáriusok kedvenc szórakozó helye volt. Cserébe senki sem firtatta az öreg „mackós” múltját.
Gámpé István egyidős volt a huszadik századdal. Népes, de tehetős polgárcsalád hatodik gyermekeként 1900. május 4-én, a Hunyad megyei Hátszegen született. (A családi legendárium szerint a Gámpék ősei francia nyelvterületről érkeztek Erdélybe, valamikor a 18. század közepe táján.) A századfordulón Hátszeg még kis porfészek volt Dél-Erdély térképén, nevét legfeljebb Jókai Mór Szegény gazdagok című regényéből ismerték néhányan. Gondtalan, vidám gyermekkora rövid ideig tartott, alig volt nyolcesztendős, amikor elvesztette apját. A támasz nélkül maradt család hamarosan elszegényedett, és az özvegy a gyerekekkel visszaköltözött Kalánpusztán (ma Kalán) élő szüleihez.
A vasas környezet életreszólóan meghatározta a Gámpé gyerekek sorsát. Négy fiú közül három az iparos (vasas) szakmát választotta, mindössze egyikük folytatta tanulmányait, elvégezte a jogot, és Déván nyitott ügyvédi irodát.