vissza a nyitólapra




Múlt héten, pénteken szent liturgiával, valamint a táborban készült képek megáldásával és megszentelésével ért véget a Lakitelek Népfőiskola idei ikonfestő tábora.

A képzőművészeti tábort az első napon a házigazda Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. A politikus elmondta: a családi legendárium és a fennmaradt jegyzőkönyvek szerint apai dédanyja, aki okleveles bábaként tevékenykedett Máriapócson, az 1910-es évek elején egyike volt azoknak, akik könnyezni látták a híres helyi kegykép másolatát. (Az ismeretlen művésztől származó kegyképet I. Lipót császár – a festmény biztonságára hivatkozva – Máriapócsról Bécsbe vitette, ahol a Szent István székesegyházban (közismertebb nevén: Stephansdom) helyezte el. A kegytemplomot a csodatévő festmény másolatával kárpótolta. A görög katolikusok már-már beletörődtek, hogy kegyképük többé nem könnyezik, amikor 1911-ben újra csoda történt: ismét könnycseppek gördültek végig, a kis Jézust karján tartó Szűzanya arcán.
A csoda híre futótűzként terjedt el, órákon belül a görög katolikus egyház vezetői is tudomást szereztek róla. Legott küldtek is egy szakértői bizottságot, hogy vizsgálják ki az esetet. A szemtanúk, köztük Lezsák Sándor dédanyjának meghallgatásáról jegyzőkönyvet vettek fel, melyet a kegytemplom vezető papjai láttak el kézjegyükkel.
Az ikonfestő tábor első három napja az elmélet jegyében telt. Feczák László, kecskeméti görög katolikus pap és a tábort vezető Rausz Szilveszter, ikonfestő művész, egymást váltva vezette be a hallgatókat az ikonok egyedülállóan sajátos világába.
Az ikon görög eredetű szó, jelentése: kép, képmás. A keresztény művészet kialakulása idején Bizáncban így nevezték a Megváltó, az Istenszülő, a szentek, az angyalok, valamint a szentírási történeteket ábrázoló festményeket – hangsúlyozta bevezetőjében Feczák László.
Aki ikont „ír” – ma éppúgy, mint az elmúlt századokban – a keresztény közösséget szolgálja. A közösség rendelkezésére bocsátja a kezét, a tehetségét, hogy megvalósuljon a világ megváltása – egészítette ki Rausz Szilveszter. A művész Szergej Bulgakovot idézte, aki szerint: „az ikon a kegyelem jelenlétének a helye. Ezért úgy imádkozzunk Krisztus ikonja előtt, mintha személyesen a Megváltó előtt állnánk.

Mindenki, aki egy képet tisztel, abban a kép által ábrázolt valóságot tiszteli. A tisztelet nem a festett fának szól, hanem azon át a bemutatott modell felé irányul, amely az emberétől eltérő valóságban, az Isten valóságában él – szögezték le az előadók.
Hétfőn a hallgatók megkezdték a képeknek szánt falapok csiszolását, majd hozzáfogtak a képek megfestéséhez.
A táborban készült ikonokat múlt héten, pénteken Feczák László, kecskeméti görög katolikus pap és Bagi Ferenc, lakiteleki plébános sajátos liturgia keretében áldotta, illetve szentelte meg.
Az angyalok mellett a szenteket is különös fény övezi, és kiemelt tiszteletet élveznek Isten országában – hangsúlyozta szentbeszédében Feczák László. Történt, hogy édesanya azt kérdezte hittanóráról hazatérő kislányától:
– Ma kikről tanultatok?
– Hát a szentekről… – válaszolta a lányka.
– És kik azok a szentek? – faggatta tovább az édesanya gyermekét.
A kérdés meglepte a kislányt, hirtelenjében nem is tudta, mit válaszoljon, de azután eszébe jutottak a templom színes ólomüveg ablakai és kivágta:
– Akiken átragyog a fény!
– Igen – összegezte Feczák László –, az angyalok és a szentek Isten különös kegyét élvezik, ezért úgy ragyog át rajtuk a fény, akárcsak a napsugarak a templom színes ólomüveg ablakain. A fény útja azonban kétirányú. Nappal a kinti világosság árad be az ablakokon, esténként viszont a mécsesek, gyertyák, lámpák fénye világítja meg a templom környezetét.
ikonfestok01.jpg ikonfestok02.jpg ikonfestok03.jpg ikonfestok04.jpg
ikonfestok05.jpg ikonfestok06.jpg ikonfestok07.jpg ikonfestok08.jpg
ikonfestok09.jpg ikonfestok10.jpg ikonfestok11.jpg ikonfestok12.jpg
ikonfestok13.jpg ikonfestok14.jpg ikonfestok15.jpg ikonfestok16.jpg
ikonfestok17.jpg ikonfestok18.jpg ikonfestok19.jpg ikonfestok20.jpg
ikonfestok21.jpg ikonfestok22.jpg ikonfestok23.jpg ikonfestok24.jpg
ikonfestok25.jpg ikonfestok26.jpg ikonfestok27.jpg ikonfestok28.jpg
ikonfestok29.jpg ikonfestok30.jpg ikonfestok31.jpg ikonfestok32.jpg
ikonfestok33.jpg ikonfestok34.jpg ikonfestok35.jpg ikonfestok36.jpg
ikonfestok37.jpg ikonfestok38.jpg ikonfestok39.jpg ikonfestok40.jpg
ikonfestok41.jpg ikonfestok42.jpg ikonfestok43.jpg ikonfestok44.jpg
ikonfestok45.jpg ikonfestok46.jpg ikonfestok47.jpg ikonfestok48.jpg
ikonfestok49.jpg ikonfestok50.jpg ikonfestok51.jpg ikonfestok52.jpg
ikonfestok53.jpg ikonfestok54.jpg ikonfestok55.jpg ikonfestok56.jpg
ikonfestok57.jpg ikonfestok58.jpg ikonfestok59.jpg ikonfestok60.jpg
ikonfestok61.jpg ikonfestok62.jpg ikonfestok63.jpg ikonfestok64.jpg
ikonfestok65.jpg ikonfestok66.jpg ikonfestok67.jpg ikonfestok68.jpg
ikonfestok69.jpg ikonfestok70.jpg ikonfestok71.jpg ikonfestok72.jpg
ikonfestok73.jpg ikonfestok74.jpg ikonfestok75.jpg ikonfestok76.jpg
ikonfestok77.jpg ikonfestok78.jpg ikonfestok79.jpg ikonfestok80.jpg
ikonfestok81.jpg ikonfestok82.jpg ikonfestok83.jpg ikonfestok84.jpg
vissza a nyitólapra