|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
|
Noha
a magyarság elhunyt nagyjai közül szinte
minden temetőben
nyugszik legalább egy, van két sírkert
a Kárpát-medencében,
melyeket joggal neveznek a Nemzet Panteonjának. Egyik a
székesfőváros Fiumei úti nemzeti
sírkertje, a másik a
kolozsvári Házsongárdi temető.
Ez a két sírkert őrzi a magyarság színe javának földi maradványait, akár a hazáért áldozták életüket valamelyik csatában, akár kényszerű száműzetéstől szenvedve idegen földön érte őket a halál. Lelkük már számot adott a Teremtőnek, ám testük hazakívánkozott, hát hazahozták. Van egy napja az évnek, amely merőben eltér a többitől. Amikor felkerekedünk mi, árván maradt élők, hogy felkeressük a sírkertek valamelyikében nyugvó szeretteinket. Virágot viszünk, ahogyan az ünnepelteknek illik, gyertyát és mécsest gyújtunk, hogy azok lángjában lobbantsuk fel a megemlékezés fényét, amely egyformán kijár a díszes kriptában, vagy az összetaposott, beroskadt sírhant alatt nyugvóknak. Nevek, évszámok rebbennek az imbolygó gyertyafénynél, emlékek tódulnak elő a nyomukban. A temetői csend töprengésre, elmélkedésre késztet. Telnek a percek, órák, s mi csak állunk némán, észre sem vesszük, hogy már rég nem a gyertya és mécses világít, hanem felélesztett emlékeink. A keresztek elkorhadnak, a kövek, szobrok ledőlnek, porrá mállanak, de a holtak emlékét semmilyen enyészet sem képes feledtetni. S azon az egy estén ott vannak köztünk az eltávozottak is. Hantjaikon állva fürkészik arcunkat, keresik tekintetükben az emlékezésre, a szeretet fájdalmára utaló könnyeket. Az élők általában gyorsan elfelejtik a holtakat, az eltávozottak azonban sohasem torolják meg a hűtlenséget. A bosszú idegen a testét elhagyó lélektől. Békésen nyugszanak egymás mellett, nemzeti, felekezeti és ideológiai hovatartozástól függetlenül. Velük nem is volt baj soha. Most sincs. Némán tűrik a világ aljasságait. Nem lopnak egymástól, nem verekednek, nem gyűlölködnek. A bosszú, a megtorlás és a harag ismeretlen fogalom a túlvilágon, csak minket, élőket jellemez… A fotók többsége a budapesti Fiumei úti nemzeti sírkertben készült, az utolsó képek a kolozsvári Házsongárdi temetőben. |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |